13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Vajna Timi telefonját is hónapokig lehallgatták

2014. február 12.
2.9941
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Vajna Timi is érintett volt Répás Lajos botrányában, aminek hatására a Nemzeti Nyomozó Iroda állítólagosan hosszú hónapokon keresztül lehallgatta az akkor még Palácsik Tímea néven futó modellt.

Mint ismeretes, a Miss Hungary szépségversenyek megálmodója, avagy Répás Lajos a külföldre közvetített modellek, valamint az úgynevezett "dubajozás" miatt került bíróság elé, és bár az ügyhöz Timi nem sokat tudott hozzátenni, egy több órás kihallgatást követően a hatóságok hónapokig figyelték a telefonját.

A legrosszabb az egészben, hogy Andy Vajna fiatal felesége a közelmúltig nem is tudott róla, hogy lehallgatták telefonját, és mind a mai napig nem is szóltak neki erről a nyomozók, de a modell egy kicsit ijesztőnek találja, hogy ilyen manapság megtörténhet.

Répás Lajosról egyébiránt kiderült, hogy valóban igazat mondott, az ellene indult nyomozás lezárult, amelyben a bíróság ártatlannak mondta, hiszen ő maga sem lelkileg, sem erőszakkal nem kényszerítette a lányokat szexuális aktusra, mindössze kiközvetítette őket gazdag ismerőseihez, a többi viszont már nem rajta múlt.