13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Utolsó világ körüli turnéjára indul Elton John

2018. január 25.
1.6601
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A várakozásoknak megfelelően hatalmas bejelentést tett a Youtube-on, egy videóüzenet részeként Elton John, az idén már 70 éves popsztár ugyanis úgy határozott, hogy befejezi a koncertezést, karrierjének ezen részét pedig egy nagy világ körüli turnéval zárja le.

Az énekes üzenetében kiemelte, hogy szeretné, ha utolsó koncertjein minden egyes rajongója láthatná őt a világon, ezáltal egy három éven át zajló körutazásra indul, ami több mint 300 állomásos lesz és az összes földrészt érinti.

Elton szerint a dalait kedvelőinek nem kell szomorkodnia, hiszen tervei szerint nem hagy fel a zenéléssel, továbbra is készít majd albumokat, ezeket azonban már nem akarja turnéra vinni.

A híresség szeretne méltó körülmények között elbúcsúzni rajongóitól, és a jövőben több időt tölteni családjával, ami öt évtizedet felölelő aktív zenészmúltja után nem meglepő kívánság.