13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Több mint 20 év után szakított Robert De Niro és Grace Hightower

2018. november 21.
21.7861
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A Page Six forrásai szerint több mint 20 év együttlét után szakított egymással Robert De Niro és Grace Hightower, akik az elmúlt két évtizedet is meglepően viharos kapcsolatban élték meg, így a döntés nem annyira meglepő, mint amilyennek elsőre hangzik.

A hírek szerint a 75 éves színész már el is költözött feleségétől és 7 éves kislányuktól, Helentől, tehát ez az oka annak, hogy a sztár mostanában egyedül jelent meg a vörös szőnyegen, bármilyen esemény is volt.

Robert és Grace egyébiránt 1997 óta alkotnak egy párt, de már a kilencvenes évek elején is volt közük egymáshoz, a kétezres években pedig majdnem a válásig jutottak, ám akkor az utolsó pillanatban visszaléptek a dologtól.

Hogy pontosan mi vezetett el odáig, hogy a páros a 7 éves kislányuk ellenére is a szakítás mellett döntött, az egyelőre nem derült még ki.