12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Szabó Zsófi semmit sem változott

2014. augusztus 21.
2.4881
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Norbiii profilja, adatai
Norbiii
A szomorú hónapok után Szabó Zsófi egy norvégiai túrán vett részt, ami sokat segített a lelkiállapotán.

A színésznő nemrég tért haza, és sokak szerint az elmúlt időkben mintha kicserélték volna.

Sokan gondolják úgy, hogy Zsófi sokat változott az elmúlt idők során, azonban a színésznő úgy látja, hogy nem változott sokat csupán annyit, amennyit az emberek időről időre változnak, ami szerinte egy természetes folyamat.

Sokan azt gondolják, hogy az elmúlt hónapokban átértékeltem az életemet, és olyan új szokásokat vettem fel vagy olyan új életformát alakítottam ki magamnak, amely nagyban különbözik a régitől, pedig ez nem igaz.

Zsófi emellett arról is mesélt, hogy nagyon szeret futni, és az utóbbi időkben kutyájával Gyémánttal űzi leginkább ezt a sportot, akivel szeretne minél több időt eltölteni, mivel a norvégiai utazása miatt nélkülöznie kellett. A színésznő továbbá elmondta, hogy ősszel szeretné újra lefutni a félmaratont, de előtte együtt készülnek kutyuskájával a II. FRISKIES Családi Futamra, amit tavaly bokasérülése miatt kénytelen volt kihagyni.

Zsófi egy tévhitet is megpróbált eloszlatni, miszerint azért utazott ki Norvégiába, hogy átértékelje életét és hogy magára találjon. A nő szerint azért nem ilyen nagy dolgokért utazott el, csupán szeretett volna egy kicsit kikapcsolódni, de annyit elismert, hogy élete egyik legnagyobb élménye volt az út. A színésznő azt is hozzátette, hogy ugyanúgy folytatja az életet, mint mielőtt kiment.