13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Súlyfeleslege miatt aggódik Schobert Norbi

2013. december 02.
2.3661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Néhány héttel ezelőtt merült fel bulvárkörökben, hogy méretes úszógumikkal lépett fel a FittAréna rendezvényén Schobert Norbi, aki olyannyira szívére vette a sajtó észrevételét, hogy még orvoshoz is fordult emiatt.

Norbi a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben panaszolta el orvosának a fentieket, és megkérte, hogy tudományos módszerekkel állapítsa meg, szüksége van-e fogyásra, mert ő már nem tudja objektíven megítélni súlyát, sőt mi több, napokig nem is evett azért, hogy leadjon egy-két kilót a történtek után.

Az orvos szerint a magasság és a testsúly arányából kiszámolható BMI index alapján Norbival minden a legnagyobb rendben van, és ránézésre is megállapítható mindez.

Norbiról köztudott, hogy gyerekkorában igencsak túlsúlyos volt, így azonnal megérinti bármilyen felröppenő hír, ami esetleges súlyproblémájával kapcsolatos.

Norbi külön felhívta az orvos figyelmét arra, hogy amennyiben súlyfeleslege van, azonnal jelezze neki, mert a hasi elhízás az egészségre nézve igencsak káros hatásokkal bír, így amennyiben felszalad néhány kiló, bizony foglalkozni kell a problémával.