12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Snooki ismét babát vár

2014. április 05.
2.0381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Az amerikai Jersey Shore alacsony növésű bombázója, Snooki nemrégiben bejelentette párjával, Jionni LaValle-val ismét gyermekük fog születni.

Nicole elmondta, hogy már tavaly november óta próbálkoznak jegyesével, hogy ismét teherbe essen, azonban eddig nem sikerült.

Amióta próbálkoznak, szinte minden hónapban terhességi tesztekkel figyelték, hogy mikor esik végre teherbe Snooki. Vérhatóan őszre érkezik az új jövevény, pont akkor, amikor egybe fognak kelni Jionni-val.

A párnak már van egy 19 hónapos fiújuk, Lorenzo. A kisfiú születését követően Nicole drasztikusan átalakult, ugyanis több kilótól is megszabadult, sőt azóta is folyamatosan edz, jelenleg a pocakjában lévő babával is, azonban most sokkal óvatosabban.

Az újdonsült anyuka hozzátette, szeretné egészségesen megszülni gyermekét, ezért folyamatosan odafigyel magára. Reméljük ez így is marad, hiszen előző terhességénél például kiderült, hogy alkoholos anyatejjel etette gyermekét.