18 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Simonnak távoznia kellett a villából

2014. február 01.
2.0661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Tegnap este élő adásban közölték a ValóVilág 6.

csodabogarával, Simonnal, hogy azonnal el kell hagynia a villát, miután a nézők így döntöttek.

VV Laci születésnapját Simon viselkedése tette tönkre, ugyanis miután figyelmeztetést kapott azért, hogy alkohollal próbálta itatni a bent lévő kacsát és dohányfüstöt is fújt rá, VV Viki teljesen kikelve magából addig provokálta Charlotte párját, míg az szét nem szakította a pólóját. A nézők és a villalakók szerint is, Simon túllépett egy határt, ezért mennie kellett.

Ezen a héten így két versenyző is távozik a villából, hiszen holnap este csap össze a 'bűnözőnek' kikiáltott Laci és a hajdúsági Krisztián. Vajon Simon helyére kapnak-e egy másik versenyzőt, esetleg Alexa, az első kieső megy vissza, hamarosan kiderül, ahogy az is, hogy Charlotte mit kezd most magával, egyedül a villában?