13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Selena Gomez nem hagyja el a zenei világot

2021. június 18.
48.0681
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
Selena Gomez nem is olyan régen jelentette ki, hogy szeretné elhagyni a zenei világot, ugyanis annyi kritika érte, hogy emiatt inkább a visszavonulást tartotta a legmegfelelőbbnek, ám most fordult a kocka.

Az énekesnő úgy döntött, hogy mégsem teszi parkolópályára a zenélést, sőt, olyannyira komolyan gondolja ezt, hogy az ausztrál Voguenak adott interjúja után rögtön egy stúdióba igyekezett.

A rajongók mellett a sztárvilág is felszólalt Sel mellett, Cardi B például kifejezetten támogatná azt, ha az énekesnő egy kissé vadabb stílussal is próbálkozna.

Az interjúban kifejtette a világsztár, hogy úgy érzi akkor is zenélne, ha csak saját maga hallgatná a dalait, de az is igaz, hogy a filmezés most prior helyzetben van az életében.