6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Sarka Katát kóstolgatja Bálint Antónia

2013. december 03.
3.1631
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Tovább mérgesedett a helyzet Bálint Antónia és Sarka Kata között, a volt szépségkirálynő ugyanis botránykönyvével alaposan felcsigázta a kedélyeket, amire Hajdú Péter - név nélkül ugyan, de - úgy reagált, hogy alkoholistának nevezte egykori szerelmét.

Az esetet később Sarka Kata is kommentálta, aki szerint gerinctelenség volt Toncsitól így belerondítani egy család életébe, ezt a kijelentést pedig Antónia olyannyira a szívére vette, hogy utána több fórumon is kóstolgatni kezdte a sztárpárost.



Legutóbbi éppen Sarka Kata Facebook-oldalán tűnt fel, ahol a házaspár gyermekének képe alá egy igencsak gúnyos megjegyzést írt, miszerint a kisfiú egy igazi angyal, így Péter és Kata is nagyon sokat tanulhatnának tőle.

Toncsi szerint egyszerűen nem tartja korrektnek a párt, de a gyerekeik aranyosak, arról viszont nem tehetnek, hogy a szüleik hülyék. Sarka Katát saját bevallása szerint már nem igazán hatják meg az alkoholproblémákkal küzdő Antónia megnyilvánulásai, de nem érti, hogy miért nem inkább saját gyerekeivel törődik.
alkoholistának nevezte egykori szerelmét.

Az esetet később Sarka Kata is kommentálta, aki szerint gerinctelenség volt Toncsitól így belerondítani egy család életébe, ezt a kijelentést pedig Antónia olyannyira a szívére vette, hogy utána több fórumon is kóstolgatni kezdte a sztárpárost.'>