6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Sarka Kata és Szabó Zsófi többé már nem barátok

2014. június 15.
4.7851
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Kata nemrégiben adott interjút egy online magazinnak, melyben beszélt Zsófival való kapcsolatáról is.

Három éve barátok, azonban most úgy tűnik ennek a barátságnak vége szakadt.

A szőke színésznő nemrégiben vesztette el édesapját és azóta a jelek szerint, egy teljesen új életet kezdett. Levágatta gyönyörű, hosszú haját és szakított főnökével is, avagy a Jóban rosszban producerével. Sőt Kata bevallása szerint Zsófi édesapjának temetése óta nem beszéltek egymással egyáltalán.

Kata elmondta, hogy nagyon hiányzik neki barátnője, aki ráadásul kisfia keresztanyja is, így családtagnak számít Hajduéknál. Hajdú Péter felesége folyamatosan kereste telefonon, sms-ben a szőke lányt, azonban semmire sem reagált. A Viva Comet gáláján egy pillanatra sikerült szemkontaktust felvennie Zsófival, azonban a lány egyből elfordult tőle és a sajtósokkal egy másik irányba elment.

Sarka Kata úgy érzi ezzel pontot tett kapcsolatuk végére, de reméli, hogy egyszer még a jövőben minden olyan lesz, mint régen és újból legjobb barátnők lesznek.