13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Rúzsa Magdi igazi falusi lány maradt

2015. február 25.
2.5001
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Noha Rúzsa Magdi immáron évek óta éli a nagyvárosi emberek életét, azonban amikor nagy ritkán hazalátogat szülőfalujába, a vajdasági Kishegyesre, akkor sem riad vissza egy kis házimunkától, az énekesnő ugyanis még mindig nem felejtette el, hogy honnan jött.

Magdi egy interjúban fejtette ki, hogy amikor sikerül hazalátogatnia, azonnal ki tud kapcsolni, és el tudja felejteni a nagyvárosi rohanást, amiben nagy segítséget nyújt saját édesapja is, aki nem híres énekesnőt lát benne, hanem saját kislányát, akinek ki kell vennie a részét a házimunkából.

Ennek megfelelően Magdi szerint amint hazaér, édesapja szinte azonnal kiosztja a feladatát, és ha kell, levágatja vele a kacsát, vagy felsöpörteti a baromfiudvart, egyszóval nem igazán kivételez vele ezen a téren.

Az énekesnő kifejtette, hogy főként karácsonykor imád hazalátogatni, akkor mindig otthon van, ez ugyanis minden év csúcspontja és legszebb élménye, pláne az ünnepi szentmise, amikor a templomban körülnézve azt látja, hogy bár nagyon kevesen maradtak már vajdasági magyarok, de mégis megpróbálnak kitartani és összetartani egymással.