14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Részegen balhézott egy repülőn Kate Moss

2015. június 09.
2.0461
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Egyre súlyosabb alkoholproblémái vannak Kate Moss-nak, a mindössze 41 esztendős sztárnak, aki nemrégiben teljesen részegen csinált botrányt az EasyJet egyik járatán, amit több szemtanú is megerősített.

A beszámolók szerint az egykori szupermodell már ittasan érkezett a fedélzetre, ahol tovább folytatta az italozást, majd mikor a személyzet megtagadta az újabb italok felszolgálását, illetve azt is megtiltották neki, hogy rágyújtson a fedélzeten, elszabadult a pokol, és Kate tombolni kezdett.

Az utasok nyugalma és biztonsága miatt így a repülőgép személyzete hívta a reptéri rendőrséget, akik haladéktalanul leszállították a folyamatosan ordibáló sztárt, aki tetemes bírságot kapott emiatt.

A Daily Mail informátorai szerint egyébiránt az is elég meglepő, hogy Kate fapados járaton utazott, azonban nem véletlen, hiszen a színésznőt állítólagosan már több légi társaság fel sem engedi járataira balhés múltja miatt.