13 °C
szórványos felhőzet
2024. március 29., péntek
Auguszta

Orlando Bloom elárult néhány kulisszatitkot a kislányáról Daisy Bloomról

2020. október 08.
1.6581
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
Augusztus végén Katyy Perry világra hozta a kis Daisy Dove Bloomot.

Orlando Bloomék pedig eddig egyáltalán nem osztottak meg szinte semmit a kicsivel kapcsolatban, egészen idáig.

Orlando Bloom, Ellen DeGeneres műsorában mondta el, hogy mikor megszületett a kislánya teljes mértékben azt gondolta, hogy ő rá hasonlít. Ahogy telnek a hetek, egyre inkább rá kellett jönnie, hogy voltaképpen a pici kék szemén kívül is, arányaiban inkább az anyukájára ütött. Bloom nem bánja, azt reméli, hogy a személyiségéből majd örököl eleget tőle a kislánya.

A páros remek időszakát éli, szeretetben és egységben zajlanak a hétköznapjaik és kifejezetten úgy tűnik, hogy a kis Daisy meghozta a teljes harmóniát a családba.