13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Ő volt Mac Miller titkos barátnője, aki szívszorítóan búcsúzik az elhunyt rappertől

2018. szeptember 11.
11.6071
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Mindig tragikus arról hallani, hogy egy fiatal híresség idő előtt életét veszti, így a minap Ariana Grande volt párjáról, Mac Millerről derült ki, hogy mindössze 26 éves korában - vélhetően drogtúladagolásban - elhunyt.

Ebből a szomorú alkalomból derült fény arra, hogy Malcolmnak márpedig lassan egyenesbe ért a szerelmi élete, lévén kitudódott róla, hogy május óta komoly kapcsolatban élt Julia Kelly-vel, aki szívszorító módon búcsúzott tőle saját Instagramján.

A bejegyzésben Julia egy Mac kezét ábrázoló fotó mellett egy rövid videót is megosztott a rapperről, melyen éppen zongorázik, de egy beszélgetés részletét szintén megkaptuk, melyből kiderül, hogy mennyire szerették egymást a fiatalok.

Julia a közösségi oldalon azt írta, hogy teljesen összetört a történtek miatt, hiszen elveszítette élete egyik legcsodálatosabb emberét, akinek csak hálás lehet, hogy megmutatta neki a világot és megszabadította a gátlásaitól.


Shattered. Today I lost one of the most amazing humans that has ever entered my life. Malcolm McCormick, I would give anything to have you back. Our memories will never be erased. I am forever grateful for you. Thank you for your laughter and endless amounts of love. You brought me out of my shell and broke me free from my shyness. The most gentle soul. Your mind was like no other. Waking up next to you was a dream. Thank you for always making me feel at home. I?m going to miss your sweet forehead kisses and affection. I would give anything to talk to you one last time and express my love. I love you forever, Malcolm.

Julia Kelly (@missjuliakelly) által megosztott bejegyzés,



A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mamacita @prettylittlething ?? ?? - @rileytaylor

Julia Kelly (@missjuliakelly) által megosztott bejegyzés,