13 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Nina Dobrev megszenvedett legújabb szerepében

2017. szeptember 02.
8.0111
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Közel 7 év után hagyta ott a színésznő egyik legismertebb szerepét a Vámpírnaplókban, miután úgy érezte, hogy most már inkább a mozifilmekben van a helye.

Első komoly szerepe az Egyenesen át című kultuszfilm remake-jének egyik főszerepe lett, melyben orvosokkal a halált próbálgatják úgy, hogy megölik és újraélesztik egymást, hogy megtapasztalják a halál utáni életet.

Nina nemrégiben árulta el, hogy nagyon megszenvedett új szerepével, ugyanis elmondása szerint, az újjáélesztéses jelenetek után csupa kék-zöld folt volt, de a halállal kapcsolatos vízióinak a felvételei során is alaposan megkínozták.

A jelmezét tűzálló anyaggal vonták be, majd egész testét egy zselével is bevonták, ugyanis egy jelenetben lángra lobbant Nina. Sőt egy csövet is ledugtak a torkán, ami minden bizonnyal nagyon kellemetlen érzés lehetett.