12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Műtét vár Istenes Bencére

2014. november 03.
1.7761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Nem kizárt, hogy hamarosan kés alá kell feküdnie Istenes Bencének, akinél orvosai nemrégiben kezdetleges lágyéksérvet fedeztek fel, ami már egyre komolyabb fájdalmakat okoz számára a mindennapokban is, így a műsorvezető a forgatások során is gyakran szenved tőle.

Saját bevallása szerint először azt hitte, hogy mindössze meghúzta lábát az edzőteremben, mert minden előjel nélkül elkezdett fájni a lágyéka, de aztán a fájdalom erősödött, és már nem csak edzések után kezdte érezni, hanem a mindennapokban is, főleg köhögések során.

Bence szerint már edzője is felfedezte, hogy valami nincs rendben nála, és amikor a műsorvezető elmondta neki a tüneteket, az edző tanácsolta neki, hogy azonnal keressen fel egy orvost, mert valószínűsíthető, hogy lágyéksérvet kapott.

A sérv állítólagosan még kezdeti stádiumban van, ezáltal gyógytornával szinten tartható, de Bence orvosa szerint mivel a hasfalak rétegei már szétnyíltak, nem kizárt, hogy a műtét elkerülhetetlen lesz.