14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Mila Kunis imád anyának lenni

2014. október 08.
2.3421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A napokban született meg Ashton Kutcher és Mila Kunis első közös gyermeke, ami állítólagosan alaposan megváltoztatta a fiatal hírességeket, de különösen Milát, aki állítólagosan nagyon imád édesanyának lenni.

A People magazin néhány ismerősre hivatkozva egy olyan riportot közölt Kunis kapcsán, amelyből kiderült, hogy a 31 éves sztárt még soha nem látták ennyire boldognak, ezáltal egy született édesanya, aki képes párjával együtt órákig gyönyörködni gyermekükben.

Mint kiderült, egyikőjüket sem törte meg a gyermek érkezése, mert mindketten idejekorán fel voltak készülve az újszülöttre, várták és számítottak rá, sőt tudták, hogy ez nem kis felelősség a részükről, így most az anyaság és az apaság minden percét ki tudják élvezni együtt.

A kismama boldogságát fokozza továbbá, hogy párja igencsak nagy segítséget jelent a mindennapokban, hiszen Ashton bármit megtesz kislányukért, ő is ugyanúgy imádja a gyermeket, és természetesen a kismamát is.