12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Micsoda hír: összebarátkozott Arnold Schwarzenegger szamara és új kutyája

2020. augusztus 07.
20.3381
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Éppen a napokban mutatta meg házi állatkertjének legújabb lakóját Arnold Schwarzenegger, aki elmondta, hogy krokodilok és szamarak után most egy közönséges kutyát fogadott örökbe, akit a Predator című film után Dutch névre keresztelt.

Csakhogy a felnőtt állat nem egyszerű eset.

Bár nagyon barátságos, ismeretlen múltjából fakadóan - örökbefogadott ebről beszélünk - rendkívül félénk és távolságtartó azokkal, akiket nem ismer, így Lulu, azaz Schwarzenegger szamara is ilyen volt.

Hangsúlyozandó azonban, hogy csak volt, a két állat ugyanis lassan összebarátkozik egymással, erről pedig a híresség most egy videót is feltöltött Instagramjára, melyen az látható, hogy ha félénken is, de az állatok barátkozni kezdtek, aminek gazdájuk nagyon örül.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

?Dutch and Lulu update: this is the beginning of a fantastic friendship.?

Arnold Schwarzenegger (@schwarzenegger) által megosztott bejegyzés,