6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Megszületett Sebestyén Balázs második fia

2014. december 19.
2.3151
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Élő adásban hozta nyilvánosságra Sebestyén Balázs a jó hírt, miszerint megszületett második kisfia, és nagy most a boldogság, hiszen a szülés rendben lezajlott, ő maga is jelen volt, és nem csak a baba, a mama is egészséges.

Balázs a Morning Show-ba történt bejelentkezéskor viccesen erősítette, hogy megszületett a kis Gültem Karcsi Winnetou, akiről később természetesen kellő komolysággal is beszélt, így megtudtuk, hogy 2850 grammal jött a világra, és Beni, a bátyja már nagyon várja haza kistestvérét.

A tervek szerint Balázs felesége és a pici 2-3 nap múlva már el is hagyhatják a kórházat, így a Szentestés várhatóan már otthon töltik majd négyesben, ami egy kis nehézséget okoz majd a karácsonyozásban, de Balázs felelős apukaként már mindenről gondoskodott.

Elmondása szerint már megvették a fenyőt, így ugyanúgy lesz karácsonyfa, ajándékok és megmaradnak a szokások is, mint eddig, de talán egy kicsit több sírás lesz az ünnepek során, Balázs azonban nem bánja, egy kisbabának ugyanis szerinte az a dolga, hogy sírjon.