2018. november 19., hétfő • Erzsébet

Megérkezett Luis Fonsi és Demi Lovato közös dala

Brauny , 2017. november 19.
Napok óta készülődik már valami Luis Fonsi és Demi Lovato körül, a két híresség ugyanis úgy határozott, hogy egyesíti erőit annak érdekében, hogy valami közös szerzeményt szabadítsanak rá a világra.


Reménykedtünk benne, hogy az Echame La Culpa kevésbé lesz idegesítő, mint az idei nyár egyik őrülete, a Despacito, és részben sikerült is teljesíteni a duónak ezt a küldetést, habár azt már nem igazán, hogy valami emlékezetes dolgot valósítsanak meg.

Persze Luis Fonsit ez érdekli a legkevésbé, hiszen a Despacito miatt a Latin Grammy gálán négy díjat is bezsebelt, sőt a Daddy Yankee-vel közös szerzeményéért is kapott elismerést.

 

A kommentelési rendszer átalakítása miatt jelenleg csak a cikkekhez lehet hozzászólni!

Ezt a témát lezártuk, nem szólhatsz hozzá!