12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Még Elvis Presley rekordját is megdöntötte Justin Bieber

2020. február 25.
5.7171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Elvis Presley közel 60 éves rekordját sikerült megdöntenie mindössze 25 éves korában Justin Biebernek, aki azzal írta be magát a rekordok könyvébe, hogy fiatalkora ellenére már hét olyan nagylemezzel rendelkezik, mely első helyen nyitott az eladási listákon.

Erre korábban csak Elvis Presley volt képes, aki hetedik lemezét 26 éves korában adta ki és juttatta a listák élére, vagyis Biebernek sikerült beelőznie a legendát, noha azért ez több tekintetben is túlzás, ha például a Beatles tagjait is figyelembe vesszük, hiszen őket még senki nem múlta fel ezen a téren.

Persze Bieber sikerei így is elképesztőek, pláne annak fényében, hogy bárkivel is méri össze tudását, azt még senki sem mondhatja el a világon rajta kívül, hogy 16 évesen listavezető lemeze volt.