12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Még együtt vannak, de már vannak bajok Justin Bieber és Selena Gomez kapcsolatában

2018. március 09.
7.0931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Bár sokan ismét egyfajta álompárként beszélnek Justin Bieberről és Selena Gomezről, a Female First munkatársai azonban rávilágítottak arra, hogy a sztárok között azért egyáltalán nincs minden rendben.

Olyannyira nem, hogy egy közeli ismerős szerint bár még együtt vannak, és szerelmesek is egymásba, de egyre komolyabb problémákkal kell szembenézniük, melyek nem kizárt, hogy kifognak rajtuk.

A lapnak nyilatkozó közeli ismerős szerint a pár távolságtartó lett, de nem szakítás vagy más miatt, hanem mert egyre több probléma halmózodott fel közöttük, melyekkel meg kell küzdeniük ahhoz, hogy együttmaradjanak.

Mint kiderült, a fiatal szerelmesek kapcsán az egyik legnagyobb baj az, hogy Selenának éppen Justin miatt romlott meg a kapcsolata szüleivel, de főként édesanyjával, amit az énekesnő nagyon nehezen visel.