13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Már több ezer csajt vittek ágyba a Hooligans tagjai

2013. december 20.
2.0321
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Sokkoló megnyilvánulás látott napvilágot nemrégiben a Hooligans részéről, hazánk egyik legsikeresebb rockzenekarának tagjai ugyanis egy interjúban őszintén vallottak arról, hogy milyen nagy népszerűségnek örvendenek a nők körében, akiket könnyen az ágyba is tudnak csábítani.

A Hooligans frontembere szerint ugyanis összesen már több ezer csajt vittek ágyba pályafutásuk során, de Csipa kiemelte, hogy nem ő a legnagyobb nőcsábász a bandában, hiszen nem ő tette hozzá a legtöbbet ehhez az eredményhez, neki ugyanis talán csak 20 alkalmi kapcsolata, ha volt az elmúlt években.



Hogy ki lehet a legnagyobb nőfaló a bandában? Az interjú alapján Endi, aki igencsak csendesen húzódott meg a háttérben a beszélgetés során, és mindössze félszavakban annyit válaszolt a feltett kérdésekre, hogy nem igazán panaszkodhatnak ezen a téren.

Természetesen a banda tagjai ma már jóval visszafogottabb életet követnek, hiszen hárman is komoly párkapcsolatban élnek sőt mi több, Endinek immáron három kislánya is van.