7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Már nem szégyelli ősz hajszálait Matt Damon

2015. szeptember 30.
1.8791
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A kölyökképű Matt Damon felett is eljár lassan az idő, amit mi sem bizonyít jobban más, minthogy a színész haja már alaposan deresedik, ezt pedig a hírek szerint a következő Bourne-filmben meri majd felvállalni először a világ előtt.

Damon ugyanis a kérdéses alkotásban már ősz hajjal jelenik meg, amit nem a sminkesek, illetve a maszkosok készítettek elő, éppen ellenkezőleg, a színész eredeti hajszínével mutatkozik majd meg a filmvásznon, a rendező ugyanis direkt arra kértet most őt, hogy ne festesse be a haját.

Noha a színész rendkívül allergiás az öregedésre, egy ezzel kapcsolatos interjúban elmondta, hogy nem igazán bánja mindezt, hiszen őszülésének többszörös jelzésértéke lesz, többek között például az, hogy nyolc évvel ezelőtt jelent meg utoljára Bourne-film, ami egyáltalán nem kevés idő.

Matt egyébiránt azok közé az emberek közé tartozik, akik nagyon hamar kezdtek őszülni, így a 44 éves sztár már harmincas éveinek a végén is küzdött a problémától, amit viccesen négy gyermekére hárított több interjúban is.