12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Már hat hónapos terhes az Éden Hotel Szandrája, de nem tudja ki a gyerek apja

2014. január 23.
3.7511
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Hihetetlen és egyben szégyenteljes dolog történt az Éden Hotel című valóságshow Szandrájával, az ismert celeb ugyanis nemrégiben megtudta, hogy már hat hónapja egy másik életet hord a szíve alatt, ő azonban minderről egészen a közelmúltig egyáltalán nem tudott.

A fekete díva történetének érdekessége, hogy éppen fél évvel ezelőtt próbált meg szerelmi bánatában véget vetni életének egy maroknyi nyugtatóval, vagyis Ökrös Szandra a foganás pillanatában még kórházi kezelés alatt állt, és azokról a napokról egyáltalán nincsenek emlékei.

A híreket egyébiránt egy Szandrához közeli forrás szivárogtatta ki, aki úgy értesült, hogy a történtek ellenére is egészséges kisfiú növekedik a lány pocakjában, és mivel nem derült ki korábban az eset, a hat hónapos kor miatt már el sem vetetheti a magzatot a celeb, holott a körülmények alapján - többek között mentális labilisság - bizonyára megfordult volna a fejében a gondolat.

A történet legnagyobb érdekessége, hogy Ökrös Szandrának fogalma sincs, hogy ki lehet gyermeke apja, hiszen a foganás éppen öngyilkossági kísérletének idejében történt, és nem emlékszik rá, hogy pontosan kivel, vagy kikkel találkozhatott akkoriban.