9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Madonna még mindig csak mankóval tud járni

2020. június 03.
17.3531
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Továbbra sem sikerült felépülnie legutóbbi turnéján szerzett sérüléséből Madonnának, erre utal legalábbis, hogy az énekesnőt a minap ismét úgy kapták lencsevégre egy londoni kórház bejárata előtt, hogy mankóval próbált meg eljutni az autójához.

Bár állítólag Madonna egész turnéját elkísérték a sérülések, azonban még márciusban a párizsi fellépésen elszakadt a térdszalagja, ami a koncertkörút legsúlyosabb esete volt, ezáltal le is kellett mondania minden további előadását.

Ennek pedig már lassan három hónapja, és az énekesnő úgy látszik, hogy még mindig nem jött helyre, pedig már fel kellett volna épülnie egy ilyen sérülésből, márpedig Madonna az alábbi képek tanúsága szerint még mindig csak mankó segítségével tud járni.