12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Ma már elfogadta Pierce Brosnan, hogy már nem ő James Bond

2020. július 02.
18.4591
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Őszintén beszélt múltjáról és tüskéiről is Pierce Brosnan egy interjúban, a The Telegraph magazin munkatársainak ugyanis elmondta, hogy ma már nem bántja, hogy annak idején úgy döntöttek a rendezők, hogy már túl idős James Bondnak.

Erre 2004-ben került sor, vagyis azóta Daniel Craig látja el ezt a feladatot, és mint Brosnan kiemelte, akkoriban nagyon bántotta a dolog, de ma már nem engedi, hogy ezek a negatív dolgok megjelenjenek az életében, mert az soha nem jelent semmi jót.

James Bond szerepére így ma egyfajta ajándéknak tekint, amivel hatalmas karriert futhatott be, és ha egyszer valaki 007-es ügynök lesz, akkor az örökre az is marad, így felesleges bármi miatt haragudnia bárkire is.