14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Lea Michele egy vadonatúj sorozatban tér vissza

2014. július 30.
1.8171
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Edina profilja, adatai
Edina
A Glee sztárja egy másik sorozatban vállalt vendégszereplést és így próbálja meg újraéleszteni színészi karrierjét.

Lea Michele-nek nem jött be a zenei karrier, hiszen sem első kislemeze, a Cannonball, sem pedig a legújabb, On My Way nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Úgy tűnik, hogy a zenei karrierje már a legelején elbukni látszik. Bár a szakértők az On My Way című számban az idei nyár egyik legnagyobb slágerét látták.

A 27 éves színésznő most Kaliforniában próbál szerencsét a színészkedésben, hiszen a Kemény motorosok című sorozatban fog majd szerepelni. Ebben egy egyedülálló édesanyát és egyben egy pincérnőt fog alakítani és az egyik szereplővel alakul majd ki egy kapcsolat, méghozzá életének egy nagyon nehéz időszakában. A vendégszereplők listáján azonban más zenészek is vannak, mint például Marilyn Manson vagy akár Courtney Love.