12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Közel 20 milliót követel volt párjától Bálint Antónia

2014. január 29.
1.8491
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Bálint Antónia ismét botrányos híreket robbantott ki egyik volt párjával kapcsolatban - ami kivételesen jogosnak tűnik, állítása szerint ugyanis közel 20 millió forinttal tartozik neki egykori kedvese, Földesi-Szabó László.

Toncsi saját bevallása szerint már több mint 3 éve annak, hogy Laci 17 millió forintot kért kölcsön tőle, ám az összeget azóta sem adta vissza az egykori szépségkirálynőnek, így Antónia most a bírósághoz fordul, de a fizetési felszólításokat jobb híján a börtönbe kell küldeniük, Földesi-Szabó László ugyanis sikkasztási ügyei miatt egy ideje már börtönben ül.

Bálint Antónia szerint eszébe sem jutott, hogy eladott lakásának árát - amit jóhiszeműen adott oda egykori párjának - nem látja viszont, hiszen egyrészt közös kislányukat is rendszeresen látogatta a férfi, és a gyerektartással sem volt elmaradva, de egyik-napról a másikra mégis elhidegült a családtól, komoly bajba sodorva ezzel lányát is.

Az egykori modell szerint ugyanis éppen László miatt nem lehet saját lakásuk, és a kölcsönadott 17 milliónak köszönhetően kell albérletben élniük mind a mai napig.