13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Komoly perre számíthat Ördög Nóra

2014. július 15.
1.9841
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Igencsak úgy tűnik, hogy Ördög Nóra és az RTL Klub kálváriája nem ért véget annyival, hogy a csatorna kijelentette: csalódott a műsorvezetőben, amiért csúnyán hátba szúrta őket és csatlakozott a konkurenciához.

Legfrissebb híreink szerint ugyanis Nóra szerződésszegést követett el ezzel, hiszen már aláírt szerződése volt az RTL Klubbal, mikor az átigazolás mellett döntött, így nagyon komoly perre számíthat ő és ezáltal a TV2 is a jövőben, amelynek költsége akár több tízmillió forintra is rúghat.

Kolosi Péter, avagy az RTL Klub programigazgatója elmondta, hogy mindennaposnak tekinthető, hogy más csatornák felkeresik munkatársaikat.

Ilyen esetekben az érintettek leülnek beszélni aktuális munkaadójukkal, de Ördög Nóra esetében szerinte ilyen nem történt, az aláírt szerződés ellenére ugyanis kész tények elé állította a csatorna vezetőségét, amivel a műsorvezető szerződésszegést követett el.

Természetesen nem Nóra az első ilyen az RTL Klub történetében, korábban ugyanis VV Cristofel és VV Alekosz is keveredett már jogi zűrbe a csatornával, miután elfogadták a konkurens csatorna felkérését, és már tőlük is milliókat követeltek, így a műsorvezető esetében várhatóan rekordösszegű kártérítési per várható, amit vélhetően a TV2-nek kell majd megfizetnie.
csatlakozott a konkurenciához.

Legfrissebb híreink szerint ugyanis Nóra szerződésszegést követett el ezzel, hiszen már aláírt szerződése volt az RTL Klubbal, mikor az átigazolás mellett döntött, így nagyon komoly perre számíthat ő és ezáltal a TV2 is a jövőben, amelynek költsége akár több tízmillió forintra is rúghat.

Kolosi Péter, avagy az RTL Klub programigazgatója elmondta, hogy mindennaposnak tekinthető, hogy más csatornák felkeresik munkatársaikat.'>