8 °C
borús égbolt
2024. április 20., szombat
Tivadar

Két ember haláláért tették felelőssé Tom Cruise-t

2017. szeptember 22.
5.7341
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Bírósági ítélet született egy évekkel ezelőtt elindított perben, amely A beszállító című mozifilmhez, és azokhoz a kaszkadőr munkatársakhoz kapcsolódott, akik a forgatási munkálatok során vesztették életüket.

Bár a kaszkadőrök nagyon veszélyes munkát végeznek, ellenben a rendezőkön és a körülményeken rendre sok múlik azzal kapcsolatban, hogy épségben megússzák-e a mutatványokat vagy sem, éppen ezért vizsgálta meg az esetet a bíróság a hozzátartozók feljelentésének következtében.

A történet még 2015-re nyúlik vissza, amikor három kaszkadőrnek egy kisrepülőgépen kellett forgatnia, amely lezuhant, ezzel két ember halálát és egy teljes lebénulását okozva, amiért a bíróság most a rendezőt és részben Tom Cruise-t tette felelőssé, akiknek így komoly kártérítést kell fizetniük.

Az ítélet szerint a stáb, így a színész is lehetetlen elvárásokat támasztott a kaszkadőrökkel szemben, a kérdéses repülés is egy teljesen megtervezetlen akció volt, amit pluszban még rossz időben is kellett végrehajtania az érintetteknek.