12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Justin Bieber szerint volt idő, amikor minden reggelét drogokkal indította

2020. február 06.
14.7931
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Kifejezetten ijesztő dolgokról beszélt múltja kapcsán Justin Bieber, az időközben jó útra tért énekes ugyanis annak idején igencsak sok kellemetlenséget élt meg, ezáltal a Seasons című dokumentumfilmes sorozatában őszintén felfedte drogokhoz fűződő viszonyát.

Ebből kiderült, hogy volt időszak, amikor az énekes minden reggelét drogokkal indította, ezáltal kelés után bevette a gyógyszereit és rögtön elszívott egy füves cigarettát, mert másként nem sikerült volna elindulnia, de voltak súlyosabb helyzetek is.

Bieber szerint voltak olyan napjai és éjszakái, amikor a biztonsági emberek ellenőrizték, hogy egyáltalán van-e pulzusa.

Úgy véli, sokan nem is gondolják, hogy ez mennyire komoly dolog volt, pedig számára nagyon ijesztő volt.