13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Jövő áprilisban érkezik Katalin hercegnő és Vilmos herceg harmadik babája

2017. október 18.
6.4781
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Mióta Katalin hercegnő bejelentette, hogy harmadik gyermekét várja Vilmos hercegtől, sokan csak találgattak azzal kapcsolatban, hogy mikor érkezhet a királyi család harmadik sarja, hiszen erről elfelejtettek jelentést tenni a hivatalos közlendők.

Mindenki úgy gondolta azonban, hogy Katalin hercegnő talán 3 hónapos terhes, hiszen általában az első trimeszter végét a biztonság kedvéért meg szokták várni a nagy bejelentéssel, de ezúttal másként történt.

A királyi család ugyanis már az első hónap után bejelentette a hírt, ami merész húzás volt a részükről, ellenben végül jól sült el a dolog, legfrissebb közleményükben ugyanis bejelentették, hogy minden a legnagyobb rendben van, a harmadik baba pedig áprilisban születhet meg.

Ennél pontosabbat nem közölt a palota arról, hogy pontosan hányadikára lett kiírva Katalin hercegnő, ellenben Kate ezek szerint még csak most töltötte be a harmadik hónapot, ezért nem lehetett látni eddig a pocakját.