9 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

John Lennon klónozására készülnek!

2014. április 11.
2.4701
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Megdöbbentő hírrel állt elő nemrégiben az amerikai Michael Zuk, a kedvelt fogorvos ugyanis még 2011-ben hozzájutott a Beatles egykori legendás tagjának, a tragikus hirtelenséggel eltávozott John Lennonnak a bölcsességfogához, amivel őrült tervei vannak.

A Daily Mail magazin munkatársainak ugyanis a doktor bejelentette, hogy minden vágya, hogy klónozhassa John Lennont, akit természetesen ő is nevelne fel, ez azonban korántsem lesz túl egyszerű, hiszen már a fogból való DNS kinyerése is több pénzt emészt fel, mint amennyit a doktor egész élete során megkeresne.

Zuknak azonban vélhetően már ezzel kapcsolatban is konkrét elképzelése van, hiszen azt is tudja, hogy miként nevelné fel az egykori híresség klónját, így biztosan távol tartaná a drogoktól, az italtól és a cigitől, ezen felül pedig eljáratná gitárórákra.

A fogász szerint a klónt pont ugyanúgy nevelné fel, mint a saját fiát, mindössze annyi különbséggel, hogy tudja: milyen géneket is hordoz magában a másolat, ergo mire is lehet képes élete során.

Vélhetően azonban Zuk terveit a sírba kell vinnie, hiszen egy klónozáshoz Lennon élő családtagjainak és rokonainak is lesz beleszólása, amit pénzért aligha tud majd megvásárolni.