13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Itt az első selfie Heidi Klumról és új pasijáról

2014. július 31.
2.1811
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Noha az idén már a negyvenesek klubjába lépett Heidi Klum korábban is felvállalta, hogy egy 13 évvel fiatalabb fiúval, Vito Schnabellel jár, a cannes-i filmfesztiválon is megmutatkoztak együtt, az első hivatalos selfie-re azonban egészen mostanáig kellett várniuk a modell rajongóinak.

Noha az egyik legismertebb amerikai műkereskedő korábban arra kérte sztárpárját, hogy kerüljék a nagy nyilvánosságot, ezáltal a közösségi oldalak használatát, azonban Heidi Klum nemrégiben mégis feltett egy nyaralásukon készült közös képet az Instagramra.

Azt természetesen nem tudni, hogy Vito és Heidi hol nyaralnak éppen, de a kép tanúsága szerint igencsak jól érzik magukat, hiszen majd kicsattannak a boldogságtól, és időközben talán a fiatal férfi is megbarátkozott a közösségi oldalakkal, hiszen már nem ez az első kép, amit párja megmutat róla az Instagramon.

Érdekesség egyébiránt, hogy nem Heidi Klum az első, akinek a szívét Schnabel meghódította, hiszen a múltban olyan ismert sztárokkal randizott, mint Liv Tyler, Demi Moore vagy Elle Macpherson.


kép'>Itt az első selfie Heidi Klumról és új pasijáról - 2. kép