14 °C
közepes eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Istenes Bence nem akarja újra elveszíteni párját

2014. november 24.
2.1021
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Már hetek óta érkeznek pletykák azzal kapcsolatban, hogy Istenes Bence és Csobot Adél újra egy párt alkotnak, és úgy tűnik, hogy a szóbeszédek nem voltak alaptalanok, a két fiatal ugyanis valóban együtt van, sőt mi több, kapcsolatukat új alapokra helyezték.

Ehhez elsődlegesen Bencének kellett változtatnia, a műsorvezető ugyanis egy interjúban elismerte, hogy korábban túl sok időt töltött a munkával, és ez volt az elsődleges oka annak, hogy Adéllal megromoljon a kapcsolatuk.

Bence elmondta, hogy bár továbbra is 100 százalékra törekszik a munkája tekintetében, azonban sokkal jobban odafigyel a magánéletére is, felállított egy prioritási listát, amelyen barátnője, barátai és családja is előrébb kerültek, mint korábban.

A műsorvezető szerint nagyon sokat tanult a hibáiból, ezáltal ma már figyel arra, hogy megtartsa az egészséges egyensúlyt, így a munka mellett sokat olvas, tanul és sportol is, hogy folyamatosan fejlődni tudjon a szakmájában és a magánéletében egyaránt.