13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Ismét megházasodott és vidékre költözik Gregor Bernadett

2014. augusztus 18.
2.0891
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A hétvégén negyedszer is kimondta a boldogító igent Gregor Bernadett, aki új férjével, Szarvas Attilával egy kis Somogy megyei faluban esküdött egymásnak örök hűséget, és legfrissebb híreink szerint életük hátralévő részét is ott kívánják majd eltölteni.

A párocska hozzájuk közel álló források szerint még májusban szeretett bele halálosan Bálványosba, a kis somogyi településbe, és már akkor eldöntötték, hogy amennyiben egyszer lehetőségük lesz rá, akkor itt vásárolnak egy házat, és ide is költöznek majd.

Úgy tűnik, hogy az égiek is a párra mosolyogtak, hiszen éppen menyegzőjük előtt sikerült hozzájutniuk egy olyan házhoz a faluban, amilyenre alighanem mindig is vágytak, és amit természetesen azonnal meg is vásároltak maguknak.

Hogy a pár végleg Bálványosra költözik-e majd, az egyelőre nem derült még ki, az viszont már igen, hogy Gregor Bernadett és Szarvas Attila minden szabadidejét itt, ebben a kis somogyi faluban szeretné eltölteni a jövőben.