13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Ismét fia lesz L.L. Juniornak

2015. június 08.
1.9761
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Hiába beszélt L.L.

Junior és párja is még tavaly arról, hogy első kisfiúk örömmel tölti el őket, és nem vágynak második babára, néhány héttel ezelőtt az énekes mégis nagy boldogsággal kürtölte világgá, hogy párja újfent gyermeket vár.

Természetesen Csilla és ő egyaránt kitörő lelkesedéssel fogadta a hírt, még annak ellenére is, hogy felvállalták: bizony becsúszott babáról van szó, ők ugyanis nem terveztek másodikat, de így is nagyon örülnek neki.

Mostanra pedig már az is kiderült, hogy L.L. Junior második gyermeke ismét kisfiú lesz, így a kis Lacika hamarosan egy öcsivel gazdagodik, de azt egyelőre még nem tudni, hogy milyen névre hallgat majd az érkező csöppség.

Ami bizonyos, hogy Junior továbbra sem szeretné feleségül venni Csillát, holott neki élete egyik legnagyobb vágya válna valóra, de az énekes úgy tartja, hogy a házasság csak a párkapcsolatok elrontója, és ő ezt nem szeretné megélni.