8 °C
borús égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Ilyen részegen Jennifer Lawrence

2018. március 02.
7.2621
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Elképesztő kulisszatitkot árult el a minap egy interjúban Jennifer Lawrence, aki elmondta, hogy ismeretlen okokból, de legújabb filmjének a hivatalos New York-i bemutatója előtt le kellett hajtania pár felest.

A színésznő a People magazin beszámolója szerint azonban egy kicsit túlzásba vitte az alkoholt, így saját bevallása szerint totál részegen érkezett meg a Vörös Veréb bemutatójára, azonban mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne látszódjon rajta.

Mint kiderült, a híresség ehhez a vörös szőnyegre lépve háttérbe szorította szokásosan mosolygós jellemét, és teljesen komoly faarcot vágott, így a korábbi találgatásokkal ellentétben nem Jennifer kedve volt rossz, csupán ittasságát takargatta.

Lawrence a lap szerint úgy nyilatkozott az alábbi képről, hogy úgy néz ki rajta, mint aki sokkterápián járt, és bár ő úgy képzelte, hogy kifelé egy gót királynőt mutat, ám mint utólag kiderült, a végeredmény inkább egy heroinfüggő gót királynő lett.


kép'>Ilyen részegen Jennifer Lawrence - 2. kép