13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Így búcsúzott édesapjától Nicole Kidman

2014. szeptember 20.
1.9131
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Mariann profilja, adatai
Mariann
Egy hete értesült a világ arról, hogy a színésznő édesapja, Antony Kidman elhunyt Szingapúrban.

A temetés során Nicole megható és érzelmes beszédet mondott, mellyel tisztelegni szeretett volna édesapja előtt.

A volt klinikai szakpszichológus erős támasznak bizonyult Kidman kisasszony életében, ugyanis a színésznő beszédében elmesélte, hogy édesapja segítette és vigasztalta meg, amikor első férjétől, Tom Cruise-tól vált el. Számos megrendítő pillanatot éltek át együtt az évek során.

Nicole visszaemlékezett édesapja utolsó látogatására Amerikában három héttel ezelőtt és a gyülekezetnek elmondta, mennyire hálás is amiért New Yorkba látogatott. Ez alatt rengeteget sétáltak együtt, színházba mentek és különböző kéziratokat olvastak.

A szőke hajú szépség így folytatta beszédét:

Olyan szerencsés vagyok, hogy a lánya lehetek és hogy édesanyámat választotta, hogy megszülessek. Csak azt sajnálom, hogy nem lehet itt, hogy lássa felnőni az unokáit. És hogy nem vigyáz többet Jay-re (szeretett felesége Janelle). Azt szeretném mondani, ne aggódj, vigyázunk rá ... Szeretlek Papa!

A gyönyörű és megható beszédben nyíltan vállalta érzelmeit Nic.
Antony Kidman elhunyt Szingapúrban.'>