12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el

2020. december 30.
33.3721
Figyelem! Ez a cikk már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Túlzás nélkül kijelenthető, hogy a 2020-as esztendő minden szempontból igazi katasztrófa volt. A koronavírus-járvány fenekestől felforgatta a mindennapjainkat, és szerencsésnek nevezhette magát, akinek csak némi nehézséget okozott a helyzet. Természetesen rengeteg más aspektusból is szerencsétlen volt 2020, példának okáért nagyon sok hírességet veszítettünk el az elmúlt hónapokban, akiknek a hiányát talán most még nem is érezzük igazán, de a jövőben biztosan felsóhajtunk értük néha. Hogy kik voltak ők? Lássunk egy listát:



Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el - 2. kép

Gesztesi Károly

Még szinte el sem indult az év, amikor érkezett a hír: elhunyt Gesztesi Károly. Felfoghatatlan volt ez annak fényében, hogy az ismert magyar színész, Shrek semmivel sem összehasonlítható szinkronhangja mindössze 56 évesen életét vesztette, öt gyermeket hagyva maga mögött. Hihetetlen volt az is, hogy a hírességet a saját autójában érte a halál, miután a budapesti Ferdinánd hídnál rosszul lett, és hiába küzdöttek a mentősök 50 percen át az életéért, már nem tudták megmenteni.

Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el - 3. kép

Csukás István

A február sem telt el azonban olyan tragédia nélkül, amitől ne sírt volna fel minden magyar emberben a kisgyermek. Február 24-én érkezett a hír, hogy 83 éves korában elhunyt Csukás István, a jól ismert magyar költő és író, aki nélkül sokunk gyerekkora lett volna szegényebb, sőt hatása évtizedekig még biztosan meghatározza majd a magyar gyerekek ízlését. A Kossuth-díjas író ugyanis olyan hősöket és sorozatokat alkotott, mint a Mirr-Murr, a kandúr, a Süsü, a sárkány, a Sebaj Tóbiás, a Gombóc Artúr vagy éppen A Nagy Ho-ho-ho-horgász. Fotó: MTI/Mohai Balázs

Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el - 4. kép

Ennio Morricone

Természetesen közel sem csak magyar vonatkozásban történtek szomorú halálhírek az idén. Sokan megkönnyezték, amikor július 6-án jött a hír, hogy 91 éves korában elhunyt Ennio Morricone, az Oscar-, Grammy- és Golden Globe-díjas olasz zeneszerző, aki az egyetemes filmzene egyik, ha nem a legnagyobb hatású alkotója volt. Életében több mint 500 filmhez írt zenéket, olyan legendás művekhez, mint a Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, a Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, a Volt egyszer egy Amerika, a Polip, A misszió vagy az Aki legyőzte Al Caponét.

Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el - 5. kép

Eddie Van Halen

A rockzenei színtéren sokan minden idők egyik legnagyobb hatású gitárosaként tartják számon Eddie Van Halent, aki bár a nyolcvanas években élte fénykorát, azonban a 65 éves gitárhős életének utolsó időszakában is rendkívül termékeny volt. Ezért is törtek meg sokan, amikor kiderült, hogy gyakorlatilag még fiatalon elhunyt a legenda, aki a nyolcvanas években meghatározta az egész rockzenei színtért, saját nevét viselő projektje mellett pedig még Michael Jackson egyik leghíresebb slágerében is megcsillantotta tudását.

Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el - 6. kép

Sean Connery

Sean Connery, az ismert skót színész is itt hagyott minket az idén. 90 éves korában, október 31-én érkezett a hír, hogy elhunyt az örök James Bond, hiszen az Oscar-, Golden Globe- és BAFTA-díjas színészt a legtöbben a 007-es ügynökkel azonosították, ugyanis ez volt az a szerepe, amivel a legtöbben azonosították. Olyan filmekben alkotott maradandót, mint az Oroszországból szeretettel, a Goldfinger, a Tűzgolyó, a Csak kétszer élsz, a Gyémántok az örökkévalóságnak és a Soha ne mondd, hogy soha.

Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el - 7. kép

Benkő László

Sajnos a magyar zenei világ is súlyos veszteségeket szenvedett el az idén, november 18-án ugyanis gyász borult a honi rockzenei színtérre, miután kiderült, hogy 77 éves korában elhunyt Benkő László, az Omega együttes alapítója és billentyűs zeneszerzője. Noha Benkő László évek óta szenvedett ilyen-olyan betegségekkel, mindvégig optimista és életvidám volt, senki sem gondolta volna, hogy ilyen gyorsan el kell búcsúznunk tőle, nélküle pedig már biztos, hogy soha nem lesz ugyanolyan a magyar zenei színtér. Fotó: Fortepan

Hírességek, akiket 2020-ban veszítettünk el - 8. kép

Balázs Fecó

Alighogy Benkő László halálhíréből feleszméltünk, november 26-án újabb csapás érte a hazai rockzenei színteret, lévén mindössze 69 évesen elhunyt Balázs Fecó, az ismert magyar Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes zeneszerző, a legendás Korál tagja, aki szólópályán is óriási sikereket ért el, Homok a szélben című slágerét pedig szinte biztos, hogy mindenki ismeri. Noha folyamatosan érkeztek a hírek, hogy Fecó rosszul van és kórházban ápolják, azonban a koronavírus-fertőzést a híresség sajnos nem tudta legyőzni... Fotó: Temesvári Gergely
2 hozzászólás

Tekla

3 éve, 6 hónapja

Csukás István óriási író volt. Rengeteg ember köszönheti neki a gyerekkorát. Azt a rengeteg mesét. szomorú smiley

válasz erre

kalifa

3 éve, 6 hónapja és 7 napja

Szomorú mennyi tehetséges ember. szomorú smiley

válasz erre