13 °C
enyhe eső
2024. március 29., péntek
Auguszta

Harry herceg két szót énekelt, és megzabálta a közönség

2018. szeptember 01.
14.1101
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Egy igencsak fontos eseményen vett részt a minap Harry herceg és Meghan hercegnő, hiszen ott voltak a Hamilton című musical jótékonysági előadásán, aminek részeként az egybegyűltek a HIV fertőzötteknek gyűjtöttek adományt.

Mint díszvendég, Harry herceg az előadás végén szintén színpadra állt, hogy egy rövidke beszédet mondjon, azonban teljesen ledöbbentette a közönséget, amikor váratlanul felcsendült a musical egyik ismert slágere, ő pedig belekezdett az ismert énekbe.

Bár Harry herceg nem ragadtatta magát túl nagy éneklésre, mindössze két szóig jutott, ellenben meglepően kellemes énekhangja miatt ezt sokan sajnálhatták - legalábbis erre következtethetünk abból az ovációból, amit a rövidke produkció után a közönségtől kapott.