12 °C
borús égbolt
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Halle Berrynek még a pólója is arról árulkodik, hogy újra szerelmes

2020. szeptember 21.
1.6231
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
Halle Berry újra szerelmes, ráadásul már nem is szeretné titokban tartani a boldogságát.

A színésznő egy fotót is posztolt magáról az egyik közösségi média felületre, amin egy pólót visel, amin rajta van a választottja neve is.

Halle a karrierjében rendkívül szerencsésnek mondható, de ez a magánéletére már nem igazán volt elmondható. A válásai után nem közölt szinte semmit sem a magánéletéről és a rajongói is úgy gondolták, hogy ez szinte sohasem fog majd megváltozni. A karantén alatt azonban többször is megosztott egy-egy sejtelmes fotót, amin jól látszott, hogy egy férfivel fotózkodik.

A találgatásoknak most vége szakadhatott, ugyanis Halle és új szerelme nyíltan felvállalták a viszonyukat és nem titkolóznak többé. Halle Berry egy énekessel jött össze, nem mással, mint Van Hunttal. A szerelmespár nagyon boldog együtt, sokan úgy vélik, hogy ez egy igazán hosszú és tartalmas kapcsolatnak ígérkezik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

now ya know... ??????????

Halle Berry (@halleberry) által megosztott bejegyzés,