21 °C
enyhe eső
2025. május 29., csütörtök
Magdolna

Freddie Prinze Jr. felidézte, hogy miként jött össze a feleségével

2020. április 15.
13.7271
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Nem éppen tegnapi történet, sokan azonban nem tudják, hogy miként is lett Sarah Michelle Gellar Freddie Prinze Jr.

felesége, miután találkoztak és együtt dolgoztak az 1997-es Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horror forgatásán.

Ezt az időszakot idézte fel most Freddie Prinze Jr., aki egy interjúban elmondta, hogy Sarah-nak akkor még nem volt jogosítványa, ezért gyakran segített neki eljutni ide-oda a saját autójával, miközben rengeteget beszélgettek annak ellenére is, hogy tűz és víz voltak.

Így zajlott a forgatás, majd a munka végeztével Freddie meghívta magához a színésznőt egy főzőcskézésre, ami olyan jól sikerült, hogy heti rendszerességűvé vált, a barátságból pedig lassan szerelem lett, és öt évvel később, 2002-ben össze is házasodtak.