6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Forgatókönyv lopásával vádolják James Franco-t

2018. március 03.
7.1061
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Ismét áll a bál a szexuális zaklatási botrányba keveredett James Franco körül, akit most egy volt diákja, Ryan Moody perelt be, amiért elmondása szerint a színész vele íratta meg A katasztrófaművész című film forgatókönyvét, azonban végül még a neve sem került bele a filmbe.

A diák a Kaliforniai Egyetemen volt James tanulója, akit a színész kért meg arra, hogy írja meg a film forgatókönyvét, és bár ezért kapott fizetést - mintegy 5 ezer dollárt -, azonban Franco végül úgy döntött, hogy mégsem őt kérik fel a forgatókönyv írójának, de ígéretet kapott, hogy társproducerként ott lesz majd a neve.

Ez azonban Ryan szerint elmaradt, holott bizonyítéka van arra, hogy több olyan jelenet is van a filmben, amit biztos, hogy az ő forgatókönyvéből emeltek át, mert a könyvben nem szerepel, így az egykori diák most bíróságra viszi az ügyet.