13 °C
enyhe eső
2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

Ezek voltak a Cannes-i Filmfesztivál eddigi legszebb ruhái

2016. május 12.
4.7371
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#A Met Gala után minden évben a Cannes-i filmfesztiválon csodálhatjuk meg kiöltözve a világ legnagyobb sztárjait, és nem volt ez másként idén sem, hiszen tegnap hivatalosan is elrajtolt a filmes világ egyik legnagyobb összejövetele.

A Francia Riviérán megrendezésre kerülő fesztiválon ismét képviseltette magát mindenki, aki csak számít, így már a bevonuláskor a legnagyobb sztárokban és ruháikban gyönyörködhettek a jelenlévők.

Összességében kijelenthető, hogy igazán furcsa vagy kifejezetten csúnya ruhában idén senki sem jelent meg a filmes esemény vörös szőnyegén, ellenben születtek azért különleges ruhaköltemények, amelyek közül az alábbiakban kiválogattuk számotokra a legmutatósabb darabokat.

Érdekesség, hogy bár a legtöbb filmes eseményhez hasonlóan itt is inkább a hercegnős estélyik uralták a porondot, azért voltak merészebb húzások is, így például Victora Beckham saját maga tervezett és készített nadrágruhája.

Jessica Chastain

Jessica Chastain



Kirsten Dunst

Kirsten Dunst



Naomi Watts

Naomi Watts



Bella Hadid

Bella Hadid



Anna Kendrick

Anna Kendrick



Victoria Beckham

Victoria Beckham



Blake Lively

Blake Lively



Li Bing Bing

Li Bing Bing



Lily Donaldson

Lily Donaldson