6 °C
borús égbolt
2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

Emma Watson elárulta, hogy teljesen odáig volt Tom Feltonért!

2022. január 01.
55.6691
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Szofi Kakuk profilja, adatai
Szofi Kakuk
Ma már a hazai közönség is élvezheti a Harry Potter különkiadását, a Visszatérés a Roxfortba című új műsort, aminek kapcsán arra is fény derült, hogy Emma Watson anno teljesen odáig volt kollégájáért és jó barátjáért, Tom Feltonért.

Emma az ET Canadának árulta el, hogy még gyermekként, az első találkozók egyikeként dobbant a szíve nagyot, amikor meglátta besétálni a terembe Tom Feltont.

A színésznő nem lépett akkor, hiszen gyerekként teljesen máshogy élte meg az érzelmeit, azóta pedig ezek az erős érzelmek végül barátsággá szelídültek.

Besétáltam a szobába hosszú évekkel ezelőtt, ahol különböző feladatokat kellett elvégeznünk. Az egyik ilyenben rajzolni kellett: egy nap Istent kellett elképzelnünk, Tom pedig lerajzolt egy nagylányt, aki baseball sapkát hordott és vagányan gördeszkázott. Nem tudom, hogyan mondjam, de totál szerelmes lettem, perceken belül.