20 °C
borús égbolt
2024. március 29., péntek
Auguszta

Emily Ratajkowski visszaváltott barnára, ismét magamutogatós fotóval értesülhettünk róla

2020. július 24.
13.0661
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Nem bírta sokáig szőke hajszínnel Emily Ratajkowski, ami nem véletlen, hiszen rendkívül bénán állt neki ez az árnyalat, így a magamutogatásáról ismert celeb most bejelentette az Instagramon, hogy visszaváltott természetes barnára.

Minderről természetesen szokás szerint egy magamutogatós fotó társaságában hallhattunk, melyen Emily ugyan csak hátulról látható, de így is a bikinije, a bikinivonalai, de főként a feneke kapta a hangsúlyos szerepet, mint azt már megszoktuk tőle.

Emily egyébiránt éppen egy hónapig volt szőke, egy nappal sem tovább, és ez sem saját elhatározásából történt, éppen ellenkezőleg, egy hajápolási termékeket foglalkozó céggel történt együttműködés miatt változtatott hajszínén.


Next week. @inamoratawoman

Emily Ratajkowski (@emrata) által megosztott bejegyzés,