7 °C
tiszta égbolt
2024. április 19., péntek
Emma

Ellen Pompeo őszintén elmondta, hogy miért nem hagyta ott a Grace klinikát

2020. augusztus 07.
20.0911
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
#

kep1#Elképesztő őszinteséggel és logikával beszélt karrierjéről Ellen Pompeo, akit kifejezetten későn ismert fel a filmipar, ezáltal bőven 30-on felül volt, amikor a Grace klinika sztárjaként befutott, ez pedig az egész életét meghatározta.

Olyannyira, hogy egy interjúban nemrégiben elmondta: csak ez az oka annak, hogy még mindig a sorozat stábjában szerepel, ha ugyanis 25 évesen állt volna neki a forgatásnak, akkor 6-7 év múlva a szerződése lejáratát követően máshol próbált volna szerencsét.

Csakhogy 33 évesen került a sorozatba, vagyis közel 40 volt, amikor az első szerződése lejárt, így a kora miatt inkább maradt a biztos helyén, mert számára akkor már sokkal fontosabb volt, hogy stabil munkahelye legyen és maradjon ideje a családjára.