13 °C
kevés felhő
2024. április 19., péntek
Emma

Elképesztő összegért kelhet el egy esernyő, amivel egykor Britney Spears verekedett

2017. július 27.
7.3421
Figyelem! Ez a hír már több, mint egy éves! A benne lévő információk elavultak lehetnek!
Brauny profilja, adatai
Brauny
Úgy tűnik, hogy Amerikában már bármit és szinte bármilyen összegért el lehet adni, ha azt korábban egy híresség birtokolta, így a legfrissebb sztárhírek szerint hamarosan árverésre kerülhet Britney Spears egykori esernyője.

A Female First szerint azonban nem akármilyen esernyőről van szám, hanem egészen pontosan arról a darabról, amit az énekesnő még 2007-ben, életének legnagyobb mélypontján használt, és jól megcsapkodott vele egy nyomába eredő paparazzit.

A kérdéses lesifotósnak akkor sikerült kicsavarnia Britney kezéből az ernyőt és elszelelnie vele, mintegy 10 évvel az események után pedig most úgy döntött, hogy eladja a kérdéses tárgyat, azonban elképesztő árat kér érte.

A paparazzi ugyanis árverésre bocsátja az ernyőt, ahol az induló ár 50 ezer dollártól indul, ami közel 14 millió forintnak megfelelő összeg.

Ha valaki ennyit kiad egy esernyőért, valóban megérett ez a világ a pusztulásra.